Tevékenységeink

RólunkSzabadidőVideóKapcsolat
Látványsajtműhely
Fogadó terem 2019-ben, saját fotó

Az I. gyergyói látványsajtműhely

Látványsajtműhelyünket 2017-ben nyitottuk meg. Elsődleges célja, hogy az idelátogatók megismerjék ezt a különleges, egyedülálló érlelt sajtot és sajtkészítést, azokat az összetevőket melyből az egészséges tejtermék készül. Bemutatásra kerülnek az itteni régióra jellemző gyógynövények, a sajtérlelés folyamata, továbbá a sajtkészítéshez szükséges eszközök: hárfák, formák.


Caritas látványsajtműhelyCaritas látványsajtműhely
I. Gyergyói Látványsajtműhely 2017-ben, fotó: Lovász ÁrpádSajtpince 2019-ben, saját fotó

Az első terem a gyergyói medence gazdag gyógynövényeit, a különböző összetételű szénát (mezei-, hegyvidéki-széna, lucerna), a táj jellegzetes fűszernövényeit mutatja be.

A második teremben megtekinthetjük a sajtkészítés folyamatát, betekintést nyerhetünk, hogyan dolgoznak a sajtban található "jótékony baktériumok", hogyan varázsolnak zamatos ízvilágot az itt készült sajtnak.

A harmadik helységbe lépve az érlelő pince tárul elénk a sajtmesterrel, aki folyamatos odafigyeléssel kezeli a sajtokat 4, 6, de akár 12 hónap fölött is, amíg értékesítésre kerülnek.


Caritas látványsajtműhelyCaritas látványsajtműhelyCaritas látványsajtműhelyCaritas látványsajtműhely
Fotó: Lovász ÁrpádFotó: Lovász ÁrpádFotó: Lovász ÁrpádFotó: Lovász Árpád

A gyógynövényes ajtón keresztül tárul fel a negyedik terem a sajtpincével, ízelítőt kapnak a látogatók a legismertebb, nyers tejből készült, hosszan érlelt sajtokról. A látványsajtműhely és látogatóközpont igényesen, interaktív felülettel van kialakítva, ahol felnőttek, gyermekek egyszerre jól érzik magukat.


Caritas látványsajtműhelyCaritas látványsajtműhelyCaritas látványsajtműhely

A látogatás a következőket tartalmazza: a sajtkészítés technológiájának és a termékeknek a bemutatását és kóstolót a natúr joghurtból és az érlelt sajtból, mely mellé pogácsát és száraz fehérbort is kínálunk. A látogatások egyénre, csoportokra szabhatók, átlag 1 órát vesznek igénybe. Termékvásárlásra is van lehetőség.

A látványsajtműhely befogadóképessége 50 fő. A látogatás előzetes bejelentkezés alapján történik.

Tevékenységeink

LátványsajtműhelyTangazdaságSzállás és étkezés
Látványsajtműhely
Tangazdaság
Szállás és étkezés
ParasztwellnessKépzésekTerembérlés
Parasztwellness
Képzéseink
Terembérlés
Vissza Fel
Rólunk
A Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztés (az 1993-ban Agro-Caritas Transsylvania Alapítvány jogutódja) megalakulását az 1989 után kialakult hátrányos szociális és gazdasági helyzet tette szükségessé, az a felismerés miszerint a felgyorsult, teljesítményközpontú élet új módszereket és kihívásokkal teli akadályokat görget a gazdatársadalom elé, fennmaradásuk az ismereteik bővítésén, képességeik fejlesztésén múlik. Tovább >
Tevékenységeink
Látványsajtműhely
Parasztwellness
Tangazdaság
Képzéseink
Szállás és étkezés
Terembérlés

Agrárminisztérium logomythen-fonds logo
Infók
Rólunk
Szabadidő
Videó
Kapcsolat
Kapcsolat
Gyergyószentmiklós 535500
Hargita megye, Románia

Caritas Vidékfejlesztés:
- Varga Katalin 3 szám
- Mobil: +4-0735-735.155, +4-0730-015.195

Szent Benedek tanulmányi központ:
- Csíky-kert 53 szám
- Mobil: +4-0741-131.027, +4-0741-131.026
Készítette a ColorWeb